Média. Néha úgy érzed, hogy nem tudsz együtt élni vele, de az is biztos, hogy nélküle sem egyszerű az élet. Főleg annak tudatában, hogy a különböző marketingeszközök és kommunikációs csatornák számának növekedésével a márkák egyre nehezebben tudnak minden utat lefedni, amelyeken keresztül elérhetik ügyfeleiket.
Mindez arra kényszeríti a marketinges csapatokat, hogy határozottabban és az adatok körültekintő elemzését követően döntsenek az erőforrások és költségvetés felhasználását illetően. Ennek az elemzésnek szerves része a médiafogyasztási szokások monitorozása is, hiszen ma már nem elég egy csatornán jelen lenni, viszont a legtöbb cégnek nem áll korlátlan marketingbüdzsé a rendelkezésére.
Szóval mi alapján döntsük el, hogy milyen platformokra koncentrálunk? Ahogy a júliusi Floow Day egyik központi témája is ez lesz: weboldal, Facebook, Instagram, blog, hírlevél, LinkedIn, TikTok, Pinterest, PR, offline marketing, YouTube, Podcast, networking – mikor melyiket válasszuk?
Hogy megválaszolhassuk ezt a kérdést, előbb egy másikat kell megválaszolnunk: a hagyományosan ingadozó viselkedést mutató felhasználók, fogyasztók, ügyfelek hogyan viselkednek? Milyen médiafogyasztási trendeket kell figyelembe vennünk 2023-ban?
Médiafogyasztási trendek 2023-ban
- Nincs lassítás a digitalizáció számára
2020-ban egy átlagos fogyasztó napi 474 percet töltött a digitális média fogyasztásával. Bontsuk le ezt. 7 óra 54 perc. Minden egyes nap. Alapvetően életük egyharmadát a különböző platformokon töltöttük el. 2023-ra ez a szám átlagosan 9-12%-kal fog feljebb kúszni.
A trendkutató szakértők azt jósolják, hogy az átlagfogyasztó idén már több mint 500 percet fog digitális médiával tölteni. Éppen ezért kell már a weboldalon túli online jelenléttel is foglalkozniuk a cégeknek és brandeknek. Azok a cégek, akik időben kapcsoltak és már 2-3 éve aktívan építik az online jelenlétüket, jelentős előnyre tesznek szert azokkal szemben, akik kicsit később csatlakoznak bulihoz.
Utóbbiaknak alaposan át kell gondolniuk stratégiájukat; korlátozottabb lesz a próbálkozás és a tévedés lehetősége, emellett már kezdettől fogva az adott platformra jellemző best practice-t kell alkalmazniuk a siker érdekében.
2. A nyomtatott sajtó továbbra is küszködik
Az online tartalmak és az okoseszközök térnyerése miatt a nyomtatott újságok és magazinok évek óta küszködnek a fennmaradással, a versenyképességről nem is beszélve. Elég elszomorító tény, hogy a fogyasztók mindössze 26%-a fontolgatná, hogy a nyomtatott médiában keressen például vásárlási inspirációt vagy a döntését befolyásoló szórakoztató/edukatív tartalmat. Idén és jövőre ez a szám várhatóan még tovább csökken, kb. 19%-ra, főként a Z-generáció esetében.
A cégeknek éppen ezért azt is érdemes megfontolni, hogy a recesszió, az infláció és más gazdasági tényezők mellett szűkre szabott költségvetésből mennyit érdemes saját márkamagazinok futtatására fordítani vagy ezekben hirdetni, reklámozni? Valószínűsíthető, hogy ha ezt a csatornát sem akarjátok elengedni, hatékonyabb megoldás lehet az értékesebb, a fogyasztók igényeit jobban kiszolgáló tartalmakban gondolkodni. Például a márkához közelálló témát érdekesen feldolgozó PR-cikk is már eredményesebb megoldás lehet.
3. Okostelefon mindenek felett
2023 végére az okostelefonok teszik ki az összes média- és tartalomfogyasztás minimum 35%-át. A tartalomfogyasztás nagy része és általában az okostelefonokon eltöltött idő az alkalmazásokon fog lezajlani.
Érdekes adat például az, hogy 2022 második negyedévében az amerikai fogyasztók több mint kétszer annyian keresték fel a webshopokat a mobiljukról, mint az asztali számítógépükről. Persze a vásárlók egy része még mindig szívesebben vásárol a számítógépéről, az e-kereskedelmi vásárlások 60%-a valójában okostelefonról történt a vizsgált időszakban. Nem túlzás tehát azt állítanunk, hogy mára az okostelefonok az online vásárlás elsőszámú eszközeivé váltak.
Ennek tudatában a brandeknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy online platformjaik mobilra optimalizáltak legyenek, plusz ezen a kis képernyőn is könnyen, egyszerűen, élvezetesen fogyasztható tartalmakat kínáljanak. A vásárlási élményről már nem is beszélve, így fontos, hogy az egyes közösségi média platformok kínálta, alkalmazáson belüli vásárlási funkcióit is kihasználjuk.
4. A social media továbbra is szárnyal
Az online jelenlét megtervezése során nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az okostelefonozás egyik elsődleges célja továbbra is a közösségi interakció. A globális közösségimédia-felhasználók száma 2023-ban eléri a 4,89 milliárdot és az új platformok érkezésével -például a TikTok sikerétől az alvó óriásig, a BeRealig bezárólag- a lehetőségek egyre gyarapodnak.
Várhatóan csak növekedni fog azoknak az eszközöknek és platformoknak a száma, amikkel és ahol a brandek új és régi közönséget tudnak bevonni a kommunikációjukba, hogy növeljék az elköteleződésüket és vásárlásra buzdítsák őket.
Ugyanakkor a fogyasztók továbbra is a saját, online közösségi hálózataikra támaszkodnak majd a márka- és termékajánlásokért. Plusz szívesen követik és kommunikálnak az általuk követett és kedvelt márkákkal a közösségi média platformokon is.
Emiatt a cégekre rendkívüli nyomás alá kerülnek azt illetően, hogy hiteles és szórakoztató felhasználói élményt biztosítsanak. A legfontosabb tanulság talán az, hogy bármely közösségi média platformot is választod, a felhasználói élményre és az interakcióra kell törekedned. Többé nem tudod a vállalkozásod hirdetőtáblájaként használni.